A Dunakanyar nem csak a Kárpát-medence, hanem Közép-Európa ékszerdoboza is. Talán ezért sem okoz meglepetést, hogy számos magyar és külföldi filmes produkcióban felbukkan, hol “nevesítve”, hol pedig a háttérben, a megkapó mozgóképes atmoszféra részeként.
Hazai vizeken
A filmtörténet iránt is érdeklődők szerencsésnek tarthatják magukat, hiszen a magyar filmezés hőskorából már vannak felvételeink a Dunakanyarról: 1908-ban a híres honvéd tábornok, Görgey Artúr hajóútját filmezték le Budapestről Visegrádra tartva. Bár a táj a filmkockákon csak mérsékelt fontosságú, a felvétel mégis kiváló kortörténeti dokumentum; láthatjuk, hogy a Duna habjain utazva ma is nagyon hasonlóan közlekedünk a folyó felsőbb szakaszai felé.
Ha a Dunakanyarban forgatott vagy itt játszódó filmekről beszélünk, akkor természetesen nem mehetünk el a Dunakanyar címet viselő magyar film mellett, ahol a helyszín központi elemként jelenik meg, szimbolikusan fogja össze és keretezi be a tévéfilmet és az alapot jelentő irodalmi alkotást. Karinthy Ferenc azonos című drámáját 1974-ben vitte filmre Szinetár Miklós; a kamadráma (amit színpadon is máig rendszeresen játszanak) egy dunakanyari presszóban játszódik Sztankay István és Hámori Ildikó főszereplésével. Szirtes Tamás több mint egy évtizeddel később, 1985-ben újraforgatta a tévéjátékot, ekkor a presszóban dolgozó pultos hölgyet Ruttkai Éva alakította.
A szépséges táj egy sor magyar alkotót ösztönzött arra, hogy felhasználja művében a Duna majdnem derékszögben megtörő kanyarulatát, akkor is, ha történetük nem pontosan a Dunakanyarhoz köthető. Ugyan Az arany ember című Jókai-regény a Duna felsőbb (Komárom) és alsóbb (Senki szigete) szakaszain játszódik, Gertler Viktor, a filmváltozat rendezője a nagymarosi Sólyom-szigetet választotta a közismert történet egyik legfontosabb helyszíneként.
Ez volt a harmadik hazai filmes produkció, amely feldolgozta az ismert klasszikust, de az első, amit széles vászonra szántak a készítők. Várkonyi Zoltán egy másik Jókai-adaptációhoz, A kőszívű ember fiaihoz használta fel Vácot, mint egy bécsi folyami kikötőt; maga Vác egy sor filmes alkotásban bukkan fel különböző helyszíneket megtestesítve, amelyet a Vác Online kiváló cikke össze is foglal.
Legendák a Dunakanyarban régen és most
A rendezőikon Jancsó Miklós (aki maga is Vácott született) Oldás és kötés című klasszikusának egyes részeit Verőcén, a Duna bal partján forgatta. A film főszereplői Latinovits Zoltán, Ajtay Andor és Barsy Béla voltak; a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerte az akkor 42 éves mester munkája, úgy összegezték alkotását, mint formabontó és emlékezetes produkciót.
De a fenti lista korántsem teljes, nem is lehet az: Kovács András 1960-ban Kismaroson forgatta a Záport, de a Dunakanyar tágabb környezete még inkább reprezentált a magyar filmtörténetben: Zebegényben a közelmúltban a Zárójelentés (Szabó István utolsó filmje), Pilisborosjenőn pedig a régi klasszikus, az 1968-as Egri csillagok forgott. A település Eger „szerepét alakította” a közismert Várkonyi-moziban, határában pedig egy zsugorított Eger várát is felhúztak, ami máig látogatható.
A Dunakanyarban játszódó, esetleg itt vagy a tágabb környezetében forgatott filmek sora nagyon hosszú, hiszen már a ‘30-as évektől kezdve a közelmúltig tucatnyi filmes helyszíneknek adott otthont hazánk talán leggyönyörűbb, kissé tágabban értelmezett régiója. Elég csak példaként venni még a Tinnyén otthonra lelt Üvegtigrist, bizonyítandó az állítás igazát; de az idén nyáron-ősszel ellentmondásos véleményeket kiváltó Tóth Gabi Az én szívem nevet viselő dalához készült videoklip is részben Vácon, Szentendrén és Esztergomban forgott.
A dunakanyarkult.blog.hu két kiváló írásban szedte össze a magyar filmes hőskor Dunakanyarral kapcsolatos vonatkozásait, a mozgóképek világa iránt érdeklődőknek érdemes ide is ellátogatniuk, ha teljesebb képet szeretnének kapni a Dunakanyar és a magyar filmgyártás százéves összefonódásáról.
Külföldi művészeknek is vonzó
Ha azokat a nemzetközi filmes vonatkozásokat kéne egy levegővel felsorolni, amelyek az elmúlt tíz évben hazánkban készültek, hamar kifulladnánk. Ez már csak azért sem meglepő, mert az elmúlt évtizedben az adókedvezmények, a relatíve olcsó munkaköltségek, a kiépült filmes infrastruktúra, illetve a hazai, magas felkészültségű filmkészítő-gárdák új generációja mind-mind vonzóvá tette a nemzetközi filmes szereplők számára hazánkat, s természetesen az éles szemű alkotók a Dunakanyart és annak vonzáskörzetét is felfedezték maguknak.
A jelenleg is sikeresen futó Netflix-produkció, a Vaják például szinte teljes egészében Magyarországon készült. Míg a fentebb említett pilisborosjenői “egri vár” egy csatajelenet helyszíneként szolgált, addig a komáromi Monostor-erőd masszív védművei egy éjszakai akcióhoz nyújtottak meggyőzően erőszakos díszletet: a vár falán egyébként egy felirat is olvasható: sem csellel, sem erővel.
A Vajákban rácsodálkozhatunk még a szentendrei Skanzenre, de a tatai Öreg-tó partján is “megfordulunk”, illetve felbukkan Vajdahunyad vára is.
Komárom a hatalmas bukást hozó legújabb Terminátor filmben is fontos helyszín volt, 2018-ban a Nokia gyárban és annak szűkebb környezetében rögzítették a gyilkos időutazó gépek és emberi opponenseik harcát.
Idén nyáron a Get lost című amerikai-magyar produkció vette birtokba a Dunakanyart, a Halászbástyát, továbbá számos más budapesti helyszínt; az Alice Csodaországban című mesét feldolgozó filmen rengeteg magyar szakember is közreműködik, továbbá a hírek szerint a cselekményben is fontos szerepet kapnak a hazai helyszínek jellegzetességei.
Végezetül két kisfilmet ajánlunk a Dunakanyar filmes vonatkozásait felsoroló írásunk zárásaként: nem csak a téma összegzésének, de egy borongós őszi délutánon akár kedvcsinálónak is kiválóak. Az első egy 1968-ban forgatott külföldi virtuális utazás Budapesttől Esztergomig, a második pedig A négyek földjén című magyar amatőr, de csodálatos képeket felvonultató kisfilm, amely a III. Savaria Filmszemlén díjazott alkotás lett.
