Bemutatkozik
a Danukanyar
Hogy mi az a Danu?
A fesztiválra érkeztünk, de a pénteki kiruccanásból csak hosszú hétvége lett. Sátor franciaággyal? Maradj már! Szerinted nem fogom kipróbálni?
Épp befejeztük a fröccseinket, amikor megláttuk, hogy nem kell messzire mennünk a bringa bérléshez. Laci választott magának valami nagy mountain bike-ot. Kiépített bringaút és sík terep Nagymarosig, de mindegy. A teleszkópok vagányak, tudom. Én maradtam egy könnyű, országúti szépségnél. Egész úton versengeni próbált, de esélye sem volt szegénynek. Mikor lihegve beért utánam a bárhoz, már duzzogott: „Én tuti nem fogok visszatekerni Zebegénybe!” Hát nem is kellett. Képzeld, befogadták a fröccsterasznál bérelt járgányainkat a bárnál és úgy, ahogy voltunk, be is engedtek minket. Laci persze továbbra is, mint aki citromba harapott. Még azután is, hogy kiderült milyen isteni a csevapjuk. Már épp kezdtem beletörődni egy újabb rosszkedvű szombat estébe, amikor a színpadon megjelentek a zenészek és beindult egy jazz-klasszikus. Lacinak felcsillant a szeme, én pedig tudtam, hogy újra szent a béke.
A kedvencem, amikor együtt kelek a nappal és az apartman teraszáról végignézem, ahogy szürke paplanját lassan lefejti a Dömösi kempingről, majd a teljes Dunapartról a bíbor fényáradat.
Lassan haladt a hajó, keresztül a Dunán. A szél süvített erősen, anyu pedig be akart terelni a kabinba, de nem hagytam magam, úgyhogy végül a nyakam köré tekerte kendőjét. Nem örültem neki, mert rózsaszín, de legalább így hagyott bámészkodni. Még mindig nem tudtam, hova megyünk. Ekkor tárult elénk a kanyarulat. Mintha egy hatalmas ereszcsatornát kereszteztünk volna, ami a végtelenbe tart. Órákig tudtam volna nézni, de kis sétahajónk rövidesen kikötött a túlparton. Anyu ekkor szemembe húzta kendőjét és valami mezőn vezettek át. Nevetgélő gyerekek, frissen sült szalonna. A kendő lekerült és egy hatalmas kemping közepén találtam magam. Hát mégsem fogorvoshoz jöttünk!
Zebegénynél felszedtük a kajakokat, bepattantunk és indult a karaván, le a nyugalmas Duna vizén. Én Erikával, mögöttem a Pepe, akit Süni, majd Ibi követett, őt pedig az IT-szektor másik fele. És a srácok még csak nem is sejtik, hogy mi vár rájuk Nagymaroson. Szinte látom magam előtt a döbbent arcokat.
A Dunakanyart csak akkor ismerheted meg igazán, ha te is végigkanyarodsz vele. Mondjuk egy kenuban a haveroddal, aki életében először fog evezőt és a ritmusérzék sem az erőssége.
Tökéletes nyári kaland? Egy frissen csapolt sör, saslik mártogatóssal, a dunai szél és a haverok. Köszönöm, más nem kell!
Nem tudtam, hogy Magyarországon ilyen magas dombok is vannak. A Szent-Mihály hegy lábához érkezett meg a sétahajó, mi meg csak másztunk és másztunk felfelé, az örökkévalóságig. A félgallonos kulacsom tartalma megmentett a hőgutától, de az izomégésemet nem csillapította. Azon csak egy dolog tudott segíteni: Juliánus. Ezt a nevet örökre eszembe vésem, a róla elnevezett kilátóból ugyanis olyan látvány tárult elém, amire őszintén nem számítottam. A Dunakanyar magyar látogatásom vitathatatlan csúcspontja.
Miután lejártuk a Hegyes-tető túrát – amit jeges-tetőként emlegettünk közben – már csak arra vágytunk, hogy valami felmelegítse az átfagyott kezeket. Ekkor, mint egy forró oázis a tundrán, kivilágított terasz tűnt fel a Dunaparton. Átcsoszogtunk és megéreztük a forralt bor illatát. Egy perc múlva már gőzölgő poharak olvasztgatták körbefont ujjainkat és az első mennyeien forró korty után végre elég erőt gyűjtöttünk, hogy valóban méltányolni tudjuk a hótakaró alatt szendergő Dunakanyar varázsát.
Tuti nem gondoltam volna, hogy épp egy családi kiránduláson fogom összeszedni az év legbaróbb Instasztoriját…
Egy finom ebéd után volt egy mesebeli hajótúutunk, majd elkezdtük megmászni a hegyet. De a kitaposott ösvény helyett Ármin az egyik legkörülményesebb felfeléutat választotta. Nem gondoltam, hogy el lehet tévedni Visegrádon és ő mindig is jól tudott tájékozódni, de fél óra hiábavaló kaptatás után kétségeim támadtak. Kulacsaink fogytán, nekem az erőm is, de ő csak ment tovább, így én is kitartottam. „Mindjárt ott vagyunk!” Hallottam párszor. Egy sokadik forduló után, mikor már épp kezdtem feladni, egyszer csak elém tárult: egy sziklaerkély a legszebb panorámával, amit valaha láttam. Ármin térdre esett. Ijedten ugrottam utána, de megláttam, hogy a zsebében kutat, majd egy kis, piros dobozt emel a magasba. Hirtelen arról is megfeledkeztem, hogy kapkodnom kellene a levegőt.
A Danut azért hoztuk létre, hogy segítsünk új szemszögből megismerni az ország legszebb vidékét és bemutassuk a kikapcsolódás számtalan formáját, ami itt vár rád.
Velünk tartva bebarangolhatod, körbetekerheted és átevezheted ezt a káprázatos vidéket akadályok nélkül, gasztronómiai kalandokban lehet részed éttermeinkben, kikapcsolódhatsz a családdal, vagy barátaiddal egy hétvégi kempingezés során, és élőzenés koncerteket élvezhetsz a szabad ég alatt, fesztiváli forgatagokban. Mindez, amit mi együttesen csak úgy nevezünk:
a Danukanyar
Készen állsz rá?
Bemutatkozik
a Danukanyar
Hogy mi az
a Danu?
A Dunakanyart csak akkor ismerheted meg igazán, ha te is végigkanyarodsz vele. Mondjuk egy kenuban a haveroddal, aki életében először fog evezőt és a ritmusérzék sem az erőssége.
Épp befejeztük a fröccseinket, amikor megláttuk, hogy nem kell messzire mennünk a bringa bérléshez. Laci választott magának valami nagy mountain bike-ot. Kiépített bringaút és sík terep Nagymarosig, de mindegy. A teleszkópok vagányak, tudom. Én maradtam egy könnyű, országúti szépségnél. Egész úton versengeni próbált, de esélye sem volt szegénynek. Mikor lihegve beért utánam a bárhoz, már duzzogott: „Én tuti nem fogok visszatekerni Zebegénybe!” Hát nem is kellett. Képzeld, befogadták a fröccsterasznál bérelt járgányainkat a bárnál és úgy, ahogy voltunk, be is engedtek minket. Laci persze továbbra is, mint aki citromba harapott. Még azután is, hogy kiderült milyen isteni a csevapjuk. Már épp kezdtem beletörődni egy újabb rosszkedvű szombat estébe, amikor a színpadon megjelentek a zenészek és beindult egy jazz-klasszikus. Lacinak felcsillant a szeme, én pedig tudtam, hogy újra szent a béke.
A kedvencem, amikor együtt kelek a nappal és az apartman teraszáról végignézem, ahogy szürke paplanját lassan lefejti a Dömösi kempingről, majd a teljes Dunapartról a bíbor fényáradat.
Lassan haladt a hajó, keresztül a Dunán. A szél süvített erősen, anyu pedig be akart terelni a kabinba, de nem hagytam magam, úgyhogy végül a nyakam köré tekerte kendőjét. Nem örültem neki, mert rózsaszín, de legalább így hagyott bámészkodni. Még mindig nem tudtam, hova megyünk. Ekkor tárult elénk a kanyarulat. Mintha egy hatalmas ereszcsatornát kereszteztünk volna, ami a végtelenbe tart. Órákig tudtam volna nézni, de kis sétahajónk rövidesen kikötött a túlparton. Anyu ekkor szemembe húzta kendőjét és valami mezőn vezettek át. Nevetgélő gyerekek, frissen sült szalonna. A kendő lekerült és egy hatalmas kemping közepén találtam magam. Hát mégsem fogorvoshoz jöttünk!
A kedvencem, amikor együtt kelek a nappal és az apartman teraszáról végignézem, ahogy szürke paplanját lassan lefejti a Dömösi kempingről, majd a teljes Dunapartról a bíbor fényáradat.
A Dunakanyart csak akkor ismerheted meg igazán, ha te is végigkanyarodsz vele. Mondjuk egy kenuban a haveroddal, aki életében először fog evezőt és a ritmusérzék sem az erőssége.
Tökéletes nyári kaland? Egy frissen csapolt sör, saslik mártogatóssal, a dunai szél és a haverok. Köszönöm, más nem kell!
Nem tudtam, hogy Magyarországon ilyen magas dombok is vannak. A Szent-Mihály hegy lábához érkezett meg a sétahajó, mi meg csak másztunk és másztunk felfelé, az örökkévalóságig. A félgallonos kulacsom tartalma megmentett a hőgutától, de az izomégésemet nem csillapította. Azon csak egy dolog tudott segíteni: Juliánus. Ezt a nevet örökre eszembe vésem, a róla elnevezett kilátóból ugyanis olyan látvány tárult elém, amire őszintén nem számítottam. A Dunakanyar magyar látogatásom vitathatatlan csúcspontja.
Miután lejártuk a Hegyes-tető túrát – amit jeges-tetőként emlegettünk közben – már csak arra vágytunk, hogy valami felmelegítse az átfagyott kezeket. Ekkor, mint egy forró oázis a tundrán, kivilágított terasz tűnt fel a Dunaparton. Átcsoszogtunk és megéreztük a forralt bor illatát. Egy perc múlva már gőzölgő poharak olvasztgatták körbefont ujjainkat és az első mennyeien forró korty után végre elég erőt gyűjtöttünk, hogy valóban méltányolni tudjuk a hótakaró alatt szendergő Dunakanyar varázsát.
Tuti nem gondoltam volna, hogy épp egy családi kiránduláson fogom összeszedni az év legbaróbb Instasztoriját…
Egy finom ebéd után volt egy mesebeli hajótúutunk, majd elkezdtük megmászni a hegyet. De a kitaposott ösvény helyett Ármin az egyik legkörülményesebb felfeléutat választotta. Nem gondoltam, hogy el lehet tévedni Visegrádon és ő mindig is jól tudott tájékozódni, de fél óra hiábavaló kaptatás után kétségeim támadtak. Kulacsaink fogytán, nekem az erőm is, de ő csak ment tovább, így én is kitartottam. „Mindjárt ott vagyunk!” Hallottam párszor. Egy sokadik forduló után, mikor már épp kezdtem feladni, egyszer csak elém tárult: egy sziklaerkély a legszebb panorámával, amit valaha láttam. Ármin térdre esett. Ijedten ugrottam utána, de megláttam, hogy a zsebében kutat, majd egy kis, piros dobozt emel a magasba. Hirtelen arról is megfeledkeztem, hogy kapkodnom kellene a levegőt.
A Danut azért hoztuk létre, hogy segítsünk új szemszögből megismerni az ország legszebb vidékét és bemutassuk a kikapcsolódás számtalan formáját, ami itt vár rád.
Velünk tartva bebarangolhatod, körbetekerheted és átevezheted ezt a káprázatos vidéket akadályok nélkül, gasztronómiai kalandokban lehet részed éttermeinkben, kikapcsolódhatsz a családdal, vagy barátaiddal egy hétvégi kempingezés során, és élőzenés koncerteket élvezhetsz a szabad ég alatt, fesztiváli forgatagokban. Mindez, amit mi együttesen csak úgy nevezünk:
a Danukanyar
Készen
állsz rá?
