A Prédikálószék és a Vadálló-kövek egy valódi csoda Magyarországon.
Népszerű a turisták előtt. Hétvégén nem is érdemes felkeresni a nagy tömeg miatt, egy nyugodt hétköznap azonban a táj minden fantasztikuma feltárulkozik előttünk a Keserűs-hegy domborulatain.
Volt egyszer egy vulkán…
A Keserűs-hegy – melynek része a Prédikálószék és Vadálló-kövek gerince – valójában egy óriási szétrobbant vulkán, amely hőskorában olyan és akkora lehetett mint most az Etna. A hatalmas rétegvulkán robbanásos és lávafolyós kitöréseket produkált kb. 16 millió éve. Ez a roppant tűzhányó a tengerből emelkedett ki. A Duna ekkor még sehol nem volt.
Évmilliók alatt a kihunyt vulkánt a külső erők csiszolták, koptatták, amíg az ellenállóbb részek merész és bizarr sziklatornyokként ki nem hantolódtak a kevésbé ellenálló környezetből. Ezek a tornyok valódi sorozatot alkotnak a Vadálló-kövek gerincén, amely Magyarország legmeredekebb és legveszélyesebb turista útvonala. Hatalmas és bizarr sziklatornyok ezek, a vulkán legkeményebb kőzeteiből. Mellettük halad végig ez a keskeny kis ösvény, minden oldalról félelmetes szakadékkal szegélyezve. Itt végigaraszolva érezhetjük csak igazán a természet elképesztő erejét.
A csúcsra törve
A hegy teteje a Prédikálószék, amely az északi részén található előreugró kissé gömbölyded szikláról kapta a nevét. Erről a pontról nyílik a legszebb a kilátás a Dunakanyarra. Innen szépen látszik az U-alakú kanyar, emlékeztetve egy másfél millió éves manőverre, ahogy a Duna bevágódott a vulkán lesüllyedő vonulatai közé. Az északra nyíló kilátást a Dunakanyar és a Magas-Börzsöny határozza meg.
Áprilisban azonban a sziklák a vulkáni formák és Duna fantasztikus látványát más is fűszerezi. Már több éve rituálisan érkezem ide április közepén, ugyanis itt található az ország egyik legszebb, összefüggő odvas keltike mezője, amelynek látványa illata valódi tavasz mámor.
Az érzést csak fokozza, ha este, naplemente környékén érkezünk. Ez persze megnehezíti az amúgy is veszélyes sziklás peremen való visszajutást a lenti világba. Az odvas keltike, ahogy a természettudomány állítja, egy fénykedvelő geofiton. Akkor virágzik, amikor még az erdő nem lombosodott be, tehát közvetlenül a lombfakadás előtt.
Itt, a hegytetőn, egyedülálló módon hatalmas összefüggő mezőket alkot az erdő avarszintjéből kiemelkedve, és a nagy tömegű virágzás miatt bódító méz illat terjed a fák között. A tavasz mámorát fokozza madarak tavaszi éneke és a lemenő nap sugarai által misztikusan megvilágított törzsek narancsos színezete. A Nap lement ideje indulni. Itt kell hagyni az alvó vulkánt, a merész szikla szobrokat. A méz illatú, színes keltike mezőt, a madarak szerelmes énekét.
Az élmény megmarad örökre, ebből táplálkozik a lélek.
Fotók és szöveg: Szádoczki Tibor
