A szobi vízházban a gőzmozdonyok számára tároltak vizet, innen töltötték fel őket. Az épület jelenleg felújítás alatt áll, természetesen új funkciót kap majd.
Posztunkban ipartörténeti érdekességeknek járunk utána…
A Dunakanyar víztornyai
A képeslapon látható (azóta elbontott) nagymarosi vízház talán azért épült, hogy ne történjen meg többször a következő eset:
“Múlt hétfőn hiába várták a 151-es számú Verőcze felől jövő személyvonatot, mert nem jött. Másfél óra múlva baktatott be lassan s a kalauzok azt adták okul késésüknek, hogy Nagy-Maroson kifogyott a viz a mozdonyból s igy nem volt gőzzük sem, amivel tovább mehettek volna. A munkások tehát csöbröt-vödröt összeszedve lementek a Dunára és onnan szedték a vonatnak szükséges vizet. Végre másfélórai késés után útnak indulhattak, de a nagy hátramaradást már Budapestig nem tudta behozni.“
(Váczi Közlöny, 1893.12.10.)
…és volt Nagymaroson egy víztorony is – ez a környező házak vízellátását biztosította.
Vácon az 1912-1922 között épült Kodak-gyárnak is volt víztornya, s itt már feltűnik egy szélkerék is:
“1912-ben az amerikai Kodak-cég terjeszkedése elérte Magyarországot is. A kiváló adottságokkal, tiszta vízzel és friss levegővel rendelkező Vác lesz ettől kezdve a világcég magyarországi központja. Az Első Világháború és a zöldmezős beruházás grandiózus volta miatt csak tíz évvel később, 1922. márciusában kerülhet sor a gyár megnyitására. Angol irányítással 48 szakember kezdi a munkát az üzemben, ahol eleinte csak fotópapírgyártás folyt. Amikor elvégzik az első összehasonlító analitikát, kiderül, hogy a magyar és az angol termékek minősége tökéletesen megegyezik. Hétféle papírt készítettek ekkoriban a váci Kodak-gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is.”
(Fortepan blog – Ami a fortéból megmaradt)
Vajon mikor jelentek meg a szélkerekek Magyarországon?
Eladó szélkerekek a St.Lous-i Világkiállításon
Már 1882-ben hazahozták hírüket, külföldi kiküldetésről jelentik:
“Ugyancsak Ludwigshofban van egy kisebb, mintegy 100 holdnyi berendezés, a csatorna felmagasodása következtében a terület két völgyé alakult, melynek legmélyebb vonalán a fóárokkal parallel két lecsapoló árok van, egyik a még kiépítendő syphonnal a főcsatorna alatt a másikhoz, azaz a szélkerék szivattyújához vezetve. Itt egy 14 láb átmérőjű Halladay-féle szélkerék van felállítva két 6 hüvelyk átmérőjű és 15 hüvelyk löketjátékú szivattyúval és 2 méter vizemeléssel.
A harmadik berendezés Turkmanitzen van 350 hold területen, ennek lecsapoló árokhálózata teljesen rendszertelen és a vízkiemelésre egy 18 láb átmérőjű Halladay-féle szélkerék szolgál, 8 hüvelyk átmérőjű, 15 hüvelyk lökethoszszal ellátott szivattyúval,- a vízkiemelés hasonlólag 2 méter. E berendezés egyik lecsapoló árkában 100 méter hosszban, a marhahajtó uton át, elhasznált petroleumhordók vannak fektetve és 2 évi használat után is teljesen jó karban találtattak.
Mind a három vízkiemelésnél szarvashibát követtek el, a mennyiben a viz a csatorna magas vízállása fölé emeltetik, mig ez rövid ideig tartván, a munkaidő legnagyobb részében kétannyi magasságra emeltetik a viz, mint kellene, tehát a szélkerék kétannyi hasznos munkát fejthetne ki, mint jelenleg.
A szélkerék járásáról, szélcsend lévén, tapasztalatokat ott nem szerezhettem, de a Halladay-féle gyártmányok jó hírneve és czélszerüsége kétséget nem szenved.“
(Kulturmérnöki jelentések, 1882)
“A szélmotorok jellegzetes hasznosítását a szivattyúk működtetése jelentette. A víz kutakból való gazdaságos kiemelése a mezőgazdaság, az ipar, sőt a közlekedés számára is fontos szempont volt. A vasút szükségleteit eleinte gőzszivattyúk látták el. A költségek csökkentése, illetve a gőzszivattyúk sok esetben elégtelen teljesítménye tette szükségessé új megoldások keresését. Hazánkban 1892-ben állították üzembe Kisújszálláson az első vasúti, víz emelésére szolgáló szélmotort.”
(Mezőgazdasági Múzeum blogja – “A szél nem fújhat mindig kedvére”)
Vácon már 1900-ban volt szélkerék, Bauer Mihály jóvoltából, aki élénken érdeklődött a találmányok iránt. Így szólt a nekrológja:
“Meghalt Deákvár megalapítója
Meghalt egy igen nyugtalan, örökké alkotni vágyó ember, Bauer Udvardy Mihály, Deákvár megalapitója, 65 éves korában. Mint egyszerű rajztanár került Vácra gimnáziumunkhoz és sok, ma már idősebb férfi növendéke emlékszik vissza azokra az időkre, amikor Bauer Mihály vágyakozó tervezéssel rajzolgatott nekik és a nagyvilágról, terveiről beszélt közben.
Ott is hagyta a gimnáziumot és többek társaságában megalakította a mai hitelszövetkezetet. Ez azonban kevés volt az ő munkájához, rávette az igazgatóságát, hogy béreljék ki a káptalantól a Kúria szállót. Az öreg helyiségeket átalakította az akkori idők kívánságának, megfelelően berendezte és Bauer Mihály beállt vendéglősnek. Még ezt megelőzőleg megteremtette a mai Deákvárat, mely nevét tudvalevőleg a Kálvária melletti agyagbányától nyerte, ahol a régi diákok várbevételt szoktak játszani. Összevásárolt mintegy ötven holdnyi területet és parcellázni kezdett. Nagy szenzáció volt ez akkor Vácon, ahol ilyesfélét nem ismertek. Bauer első követői a siketnéma-intézeti tanárok voltak. Az akkori intézeti tanárok közül talán mindegyiknek volt Deákvárban telke, vagy háza. Bauer külföldről különleges építkezési módot hozott, mellyel olcsóbbá tette az építkezést. És beállt építőmesternek, salaktéglából építvén meg Deákvár néhány házát.
Mikor a parcellázás iránt az érdeklődés ellanyhult, akkor egyik épületében gépgyárat rendezett be és Bauer Mihály gyártotta a mezőgazdasági gépeket. Ezt is megunta és külföldről importált néhány takarékos fűtéssel kezelhető kályhát és egyik napról a másikra Bauer kályhagyáros lett.”
(Váci Hirlap, 1934)
Nógrádverőcén Swadló Ferenc kályhagyáros pumpáltatta fel a vizet szélkerékkel kastélyához.
A fotót Janák Vendel készítette az 1900-as évek elején.
A szobi képhez azt az információt kaptam helyben, hogy a Lazaristák öntözték a szélkerék által felhúzott vízzel. Én úgy vélem, hogy ez a Lazaristák 1930-as érkezése előtt készülhetett:
A Luczenbacher család Belgiumból érkezett Magyarországra, Szobon telepedtek le. Ám akkoriban még csak egy lakóházban laktak, a későbbi kastély parkjában. Miután meggazdagodtak, felvásárolták a telken található épületeket, a területre pedig a XIX. század második felében felépítették a mai Széchenyi sétány mellé a földszintes kúriát. Alpár Ignác tervei alapján a kastélyt 1904 és 1907 között átépítették, így klasszicista-neobarokk külsőt kapott.
A Lazaristák az 1930-as évek elején vásárolták meg a Luczenbacher családtól szobi kastélyukat a hozzátartozó földbirtokkal együtt, ahol ezt követően 1949-ig a rend missziósháza, szemináriuma és teológiai főiskolája működött.
A fotók tanúbizonysága szerint a szélkerék még üzemelt 1941-ben, de még 1961-ben is megvolt.
Azóta sajnos egy sem csapja itt a szelet…
Áramfejlesztés a Dunakanyar hőskorában
Ami viszont ma is áll: a nagymarosi Fehérhegy utcában található megkapó épület korábban trafóház volt, jelenleg Kaubek Péter szobrász műhelye.
A helyi áramtermelés kezdeteiről Heinczinger József a következőket írta:
“A Dunakanyar balparti településeit 1912-ben villamosították. Gróf Süsdorf (Sierstorpf) a jánospusztai uradalom (ma Királyrét) tulajdonosa a birtokán lévő inóci kőbánya anyagának kitermelése és feldolgozása céljából építtette a Pap-hegyi kőzúzó üzemet. Az ehhez szükséges villamosenergiát Nagymaroson, a Felsőmezőn létesített villamos erőmű szolgáltatta, és ellátta Nagymaros, Szokolya, Kismaros és Nógrádverőce településeket is. Az átalakítást transzformátorházakban és oszlopokon álló transzformátorokban végezték.”
1929-ben viszont már a túlpartról szereztük az áramot:
“Amint értesülünk, megvalósult a Duna átfeszítése nagyfeszültségű villamos vezetékkel. A salgótarjáni kőszénbánya dorogi bányatelepének villamos központja Esztergom városát látja el villamos energiával és mult évben kiépült az Esztergom-Visegrádi nagyfeszültségű távvezeték. Ehhez csatlakozva az áram most a Duna balpartjára lett áthozva, ahol egyelőre Nagymaros—Zebegény—Veröcze—Szokolya községek körzetében létesült a távvezeték. E célból Dömösnél a Duna légvezetékkel van átfeszitve. A dömösi parton egy hatalmas vastorony épült, míg a balparton 3 drb. 75 méter magasságban felhelyezett vasoszlop tartja az acélkábelből készült vezetéket. A nagyszerű átfeszítés 35000 Volt feszültség részére készült. A fesztáv 530 méter és ez Magyarország legnagyobb átfeszitése. Hasonló épült e téren Szegednél a Tiszán át, melynek fesztáva 515 méter volt.”
(Esztergom, 1929)
Állítólag áll még az egyik oszlop a dömösi kikötő mellett – járjatok utána!
