A vendégváró Verőce látnivalói

Megszokhattuk, hogy a Dunakanyarban (egy kis túlzással) egy kőhajításnyi távolságban is annyi kirándulóhelyet találunk, amelyeket bejárva máris eltelt egy hosszú hétvégi nap.

Nem kivétel ez alól a Duna bal partján, Szob és Vác között fekvő Verőce falva sem. Írásunkban összegyűjtöttük számotokra azokat a verőcei látnivalókat, melyek gazdaggá tudnak varázsolni egy kellemes őszi szombatot.

Verőcének sem kell szégyenkeznie a többi Dunakanyar-béli község között, ha látnivalókról van szó: kastély, emlékház, múzeumok, történelmi emlékek és remek kirándulóhelyek is szerepelnek a felfedezni való község becsben tartott értékei között.

Ráadásul a közel négyezer lelket számláló települést könnyedén meg tudjátok közelíteni Budapestről autóval a 12-es számú főúton, de a falun két vasútvonal is áthalad, köztük a Budapest-Szob vonal is, ahol már villamosított pályán robognak a modern szerelvények a Nyugatiból. A sportosabbak pedig akár kerékpárra is pattanhatnak a kellemes ősz eleji napsütésben.

Verőce látnivalói a múltból

A Migazzi-kastély

mapio.net

Nem, nem kell Olaszországig utazni a mediterrán hangzású látnivalóért. A névadó Migazzi Kristóf bíboros, váci püspök viszont valóban Itáliából származott mielőtt barokk kori magyar egyházfi lett. 

A derék püspök 1769-ben építtetett kastélyt Verőcén, egy történelmileg már frekventált helyen: a kastély helyén római őrtorony állt, de a közelben késő középkori Duna-híd is volt, illetve a mohácsi vész után itt gyűltek össze a megtépázott ország életben maradt előkelői országgyűlést tartani. Érdekesség, hogy a Migazzi-kastélyban szolgált egy darabig Sisa Pista börzsönyi betyár is.

A kastély jelenleg egy szociális otthonnak ad helyet, de az intézmény engedélyével látogatható a Migazzi út 1-es szám alatt.

Egy római őrtorony maradványai

www.muemlekem.hu

Az ókori rómaiak a Dunát használták a limes, vagyis a birodalom külső védelmi vonalának egyik legerősebb természetes elemeként. A vízi út nemcsak összekötött, hanem távol is tartotta a keletről érkező barbárokat a rómaiak kolóniáitól. A folyam mindkét partján épültek erődök, őrtornyok és hídfőállások, ahonnan a légiósok és segédeik a birodalom békéjét őrizték.

Az egyik ilyen harcálláspont nyomát találhatjátok meg a 12-es út mellett: egy kis képzelettel beleélhetitek magatokat a civilizált világ peremén őrködő római katona egy pillanatába, ahogyan végignézett a már akkor is időtlenül ősi Dunán – szolgálati helye mára Verőce egy látnivalójává szelídült.

Kultúra s egyebek

Gorka Géza Kerámiamúzeum

mesebelivendeghaz.hu

Gorka Géza keramikus fazekaslegényként kezdte pályafutását, az agyaghoz való viszonya pedig ennek a mesterségnek megfelelően természetes és az anyagot értőn közeli maradt. 

A művész 1923-tól Verőcén élt. Gorka a huszadik század első felének európai hírű keramikusa volt, az emlékét őrző múzeumnak pedig már az épülete is elbűvölő, megkapó. A művész sokszor a természet jelenségeiből merített ihletet, lánya, Gorka Lívia pedig folytatta apja mesterségét és önnön jogán is az elismert művészek közé emelkedett. 

Munkáikat a múzeumban is megcsodálhatjátok a Szamos utca 22-es szám alatt, ahol a látogatóként megismerkedhetnek a mára harmadik generációs keramikus família történetével is. 

Öreg rádiók kiállítása

www.utazzitthon.hu

Verőce látnivalói 2009-ben egy egészen érdekes taggal bővültek. Perneky Sándor magángyűjteménye ekkor vált megtekinthetővé és segítségével szinte tapinthatóvá az utolsó másfél évszázad egyik legnagyobb hatású találmányának története.

A múzeumban több, mint 120 rádiókészülék van kiállítva, de gramofonok, mikrofonok, hangszórók, magnók, lejátszókészülékek és egyéb szerkezetek seregnyi darabja szemlélteti a technika csodálatos fejlődését és nem elfeledhető hőskorát, amelyben Magyarország is részt vállalt. 

Az egyedi múzeumot az Árpád út 22. alatt találjátok s a beszámolók szerint a nem geek közönség is érdekes élménnyel gazdagodva távozik a gyűjtemény megtekintése után.

Bakanccsal és kulaccsal

funiq.hu

Verőce a fentebb felsoroltakon kívül is tartogat olyan érdekességeket, mint a Wass Albert Emlékház, vagy az Ybl Miklós dunai támfal, illetve katolikus és református templomai is nevezetesek, de dunai strandja is megér egy próbát egy melegebb nyári délutánon.

Ugyanakkor ha természetközeli kikapcsolódásra vágytok, akkor a közeli Királyrét erdei vasútjával együtt mindig jó választás. A híres kisvasúton kívül is találtok itt olyan helyeket, ahol érdemes egy picit időzni. A Csattogó-völgy elsősorban a kisiskolásoknak tartogat látnivalókat, míg a már említett Királyréten tanösvény és a vasúti közlekedést modellező Hajtánypálya nyújt tökéletes családi kikapcsolódást – mellette pedig a Börzsöny legendás vadjáról, a hiúzról elvezetett házba is betérhettek, ha a Verőcét körülölelő természet szépségeiről szeretnétek többet megtudni.

Haladóknak kézenfekvő választás a Börzsöny legmagasabb csúcsa, a Csóványos is, amelynek meghódításához nehezen találtok jobb “alaptábort”, mint a történelmi, kulturális és természeti értékekben is gazdag Verőce!