Családi kirándulás és perpatvar a Julianus kilátó felé

Anyuékkal kitaláltuk, hogy jó lenne levezetni a hétköznapi nyüzsgést egy kellemes őszi túrázással. A kedvenc évszakom az ősz, ha kirándulásról van szó. Az avar illata, az egyre színesedő lombkoronák, az enyhén csípős, hűvös idő mindig meghozza a kedvem az erdei kalandokhoz. Szerencsére a szüleimet se kell noszogatni a természetjárásra. Ki is találtuk, hogy Zebegényből felsétálunk a Julianus kilátó végcélhoz.

Zebegény túra leltár:

  • Túrabakancs 
  • Túra nadrág 
  • Termo pulcsi
  • Elemózsiatár:
    • Fejenként 1 kulacs víz
    • Apu verhetetlen mézes-citromos forró teája termoszban
    • Anyu híres Waldorf salátája
    • Szendvicsek minden földi jóval

A csapat:

  • Anyu, akivel mindig öröm túrázni, mert egy kíváncsi kislánnyá tudja varázsolni a természet
  • Apu, aki a nordic walking botja nélkül nem indul el kirándulni, ha viszont nekiiramodik, akkor kemény tempót diktál
  • És én, Lili: bor, gasztro, sport, de mindenekelőtt kirándulás-szerelmes

Túra Zebegényből a Julianus kilátóhoz és vissza

Anyu hihetetlen lelkesedésének hála, sikerült korán elindulnunk és már reggel 8-ra Zebegénybe értünk. Még egyszer átfutottuk a hátizsákjaink tartalmát és nekiiramodtunk a várva-várt túrának. 

Zebegény Petőfi terén már a Napraforgó tanösvény kezdeti lépéseit tettük meg. A Szőnyi István szobor után jobbra, az Árpád utcára fordultunk. A Hirling közön kereszteztük a Malom-patakot, majd a Kálvária út a temető felé kalauzolt minket. Apu mindeközben bemelegítő lépéseket, rugózásokat és karkörzéseket végzett, hisz messze van a Julianus kilátó. 

Mi inkább a termosz melengető hatását tesztelgettük anyuval. A sárga irányított kör jelzésen haladtunk tovább és hamarosan már az illatos erdőben találtuk magunkat. A Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képző zöld rengeteg egy pillanat alatt lenyugtatta csapongó gondolataimat. Mélyeket lélegezve a friss, hűvös erdő illatból azon gondolkoztam, miért nem töltöm minden napom kirándulással. 

A Dunakanyar fentről.

Nem telt bele tíz perc és apa máris turbó fokozatra kapcsolt. Tökélyre fejlesztett nordic walking technikájával mindig előttünk menetelt jó pár méterrel. Mi persze nem bántuk, elszórakoztattuk magunkat anyuval a saját tempónkban. Néha meg-megálltunk egy farönknél, ami ki sem látszott a rengeteg lepketapló alól, vagy épp egy gigantikus termeszvárat csodáltunk meg. Anyut kivételes módon elkápráztatják a természet csodái.

A csúcs felé félúton

Fél óra könnyű túra után elértünk a Bodzás pihenőhöz. Meghúztuk kulacsunkat és felkészítettük combizmainkat az elkövetkező útszakaszra. Emelkedő következett, aminek apa kifejezetten örült. Előre sietett lendületes lépéseivel, anyuval nem győztünk loholni utána. Ő kicsit meg is orrolt apára. Nem tudta megmutatni neki se a viccesen röfögő sündisznót, se a színpompás levelekből gondosan összeállított csokrot. De ez utóbbit legalább magunkkal vihettük, hátha utunk során még találkozunk gyorsasági bajnok apámmal…

Útelágazáshoz értünk és a sárga irányított kör jelzést elhagytuk a S (sárga sáv) jelzésért. Rövidesen a Lóczi pihenőhöz érkeztünk, ahol apa már türelmetlenül várt minket. Gyors (és számomra meglehetősen vicces) vitájuk után hörpintettünk egy kis béke-teát, majd elővettük az isteni Waldorf salátát és a szendvicseket.

A madárcsicsergés mellett elköltött ebédünk után újult erővel vágtunk neki a folytatásnak. Nem sokkal a Remetekereszt-bérc előtt apu megpillantott egy kis ablakot a fák koronája között, ahol pompás kilátás tárult elénk. A békésen kanyargó Duna ékköveként nézett vissza ránk a Pilismaróti-öböl.

Gyönyörű homokos Dunapart, csak egy a sok közül.

Anyu meg is örökítette a mesés látványt. Felcaplattunk a bércre és nagy örömünkre az eddig emelkedő ösvényünk lejteni kezdett. Útelágazáshoz értünk és S jelzésünkhöz csatlakozott a K jelzés is. Ezzel a törökmezői tanösvényre léptünk. 

Egy csodaszép tisztás, a világos-tér terült el előttünk, majd tovább haladva egy különleges, Kis-Ázsiában és Délkelet-Európában őshonos fenyőfajtával, a fekete fenyővel találkozhattunk. A lajtamészkő fehérre színezte kőzetén égbe meredő hatalmas fenyő tüskéi sötétzöld, majdnem fekete színben pompáztak. A látvány és illat egy messzi vidékre repített minket. 

Veszélyes az út… lefelé!

Pár perc múlva már a Julianus kilátó lábánál találtuk magunkat. Az 1983-ban épült bástyára emlékeztető kilátó csaknem 15 méter magasról nyújt lélegzetelállító panorámát a Dunára és a belső Börzsönyre. Egy jó darabig nem tudtuk ott hagyni a kilátó magaslatát, nem bírtunk betelni a látvánnyal. Ám az út másik fele még hátra volt, így lefelé vettük az irány, és elbúcsúztunk a Julianus kilátó látványától. 

Kilátás a Julainus kilátóról.

Az Ürmös réten kissé látványromboló TV adótornyok mellett vitt túraútvonalunk és hamarosan a Szent-Mihály-hegy tetejére értünk. Innen határozottan lejteni kezdett az ösvény, elkezdhettük a kapaszkodó izmok edzését (ahogy apu szokta mondani). Egy kereszteződésnél a S jelzés helyett a S keresztre tértünk rá. Nem sokkal később, a Dobozi-oromhoz érve apu felvetette, hogy habár kis kitérő lenne, de nézzük meg a Remete barlangot, ha már itt járunk. Anyuval nem volt ellenvetésünk, így leereszkedtünk a barlang bejáratához. Meseszép látvány fogadott minket. A kanyargó Duna mellett Visegrád és Dömös vonulatai látszódtak a távolban. 

Anyu a barlang minden kis melléküregét megvizsgálta, hátha talál benne egy kis bevackolt állatkát, vagy valamilyen kincset. De néhány pókon és leveleken kívül nem fogadta más. Visszamásztunk a Dobozi-oromra és folytattuk utunkat Zebegény felé. A Trempó-völgyi kiszögellésnél még utoljára megcsodálhattuk az egyedülálló panorámát. 

Megisszuk a pertut

Meglepően hamar elértük Zebegény utcáit és mindhárman megegyeztünk abban, hogy a Danu Fröccsterasz tökéletes zárása lenne a napnak. Anyuval imádunk ide járni és végre apunak is megmutathattuk.

A Danu fröccsterasz.

Kikértük a kedvenc hamburgereinket természetesen sültkrumplival és megkóstoltuk különleges forralt boraikat is, amit a hideg időszakra újítottak be. Anyu levendulás, apu meggyes, én gyömbéres forraltbort rendeltem. A gőzölgő ital ünnepi hangulatba hozott mindannyiunkat. Apuék apró összezörrenését valahogy egy pillanat alatt elsimította a forró, fűszeres bor és elkezdtek dőlni belőlük a viccesebbnél viccesebb karácsonyi történetek. A kirándulásunkat nem is koronázhattuk volna meg stílusosabban. Apu már a következő Fröccsteraszozást tervezgeti… 😉

A bejárt útvonal