Kitelt a szabadságod? Morog a főnököd, amiért eltűnsz hetekre? Vagy esetleg éppen te magad tartogatod más időszakra a fennmaradó szabadnapokat, de azért szívesen kiszakadnál a rutinból? Szerencsére a Dunakanyarban simán el tudsz tölteni úgy egy hosszú hétvégét, hogy azt egy nagyon kerek és szuper nyaralásnak érezd. Tarts velünk és megmutatjuk, hogyan!
Hajózni, kenuzni, biciklizni, strandolni, kirándulni, művelődni, ezekre pedig mind enni-inni: keresve sem találhatsz jobb helyet az aktív kikapcsolódás változatos formáihoz, mint a Dunakanyarban! Összeállítottunk Neked egy hétvégi kirándulás tervezetet, amelyet sorvezetőként használhatsz következő kalandodhoz.
Egy hétvégi kirándulás a Dunakanyarban
Péntek

Csütörtök este már készen állnak a táskák, sőt, már azt is tudod, hogy tömegközlekedéssel vagy személyautóval mész-e kirándulni. Eldöntötted már azt is, hogy apartmant bérelsz vagy kempingezel – mi az utóbbit javasoljuk, hiszen így jön elő igazán a hétvégi Dunakanyar-varázslat.
Ráadásul a kempingezés általában egy olyan felállás, amelyben új oldalaidat próbálhatod ki és még csak Bear Grylls-nek sem kell érezned magad miatta!
Lehet, hogy a gyerkőcök is veled készülnek, de elképzelhető, hogy a baráti csipet csapat gyűlik össze újra; esetleg azok közé tartozol, akiknek időről időre szükségük van egyedül is kiszellőztetni a fejüket.
Mindenesetre péntek dél körül leadod a munkát és irány az a bizonyos út!
Kultúra Szentendrén

Hétvégi kirándulásunk első állomása Szentendre. Egy hosszabb Wikipédia-szócikket lehetne megtölteni az itteni érdekességekkel és programlehetőségekkel. Kötelező a fagyi és a korzózás a Duna-parton, aztán akár választhatsz a városka izgalmas múzeumai közül:
- Szerelmes vagy a retróba és a vintage-be? Ott a Retro Design Center!
- A cukrászművészet rajongója vagy? Vár a Szamos Múzeum Cukrászda.
- Vonz a trainspotterkedés? A Városi Tömegközlekedési Múzeum a Neked való hely.
Természetesen gyors listánkkal csak a felszínt kapargatjuk, de talán világos, hogy milyen széles érdeklődési kört tudnak kielégíteni a szentendrei múzeumok.
És akkor még a nemzetközileg híres Skanzenről nem is beszéltünk. Szentendre tökéletes bemelegítés a még aktívabb kiránduláshoz: segít kiüríteni a fejedet, átkapcsolni a nyaralás módba.
Csobbanás a Dunában

Talán idegenkedsz a folyóban fürdéstől, de a kijelölt strandok területén (betartva az írott és íratlan szabályokat) biztonságos a fürdőzés. Dunabogdány ideális megálló Szentendre után, ahogyan egyre mélyebbre haladsz a Dunakanyar ölébe.
A homokos strandon kipihenheted a fagyizás fáradalmait és elrejtőzhetsz a Nap tűző sugarai elől. Maga a falucska is tele van történelmi emlékekkel, ha nem láttál volna eleget belőlük Szentendrén.
Kenuzni? Miért ne!

Dunabogdányban kipróbálhatod magad egy aktív időtöltésben is, jelesül a kenuzásban.
Ez a sport lehetőséget teremt arra, hogy egy olyan szögből lásd a folyót, amire addig nem volt lehetőséged. Izgalmas és valódi pótolhatatlan élmény a kenuba pattanni és evezőt ragadni.
Természetesen itt is vannak olyan szabályok és jó tanácsok, melyek ismerete nélkül nem érdemes belevágni – ezzel együtt a Dunakanyar panorámája még gyönyörűbb a vízről, a vízen ringatózva. Ebben az írásunkban szedtük össze, hogy mi mindent kell tudnod a dunai evezésről.
Pihenésre péntek este a Dömösi Kempinget ajánljuk, ahol felütheted első táborodat a hétvégi kirándulások zöme előtt.
Szombat
Vártámadás Visegrádon

A Visegrádi Vár nemhiába épült oda, ahova. A szemet gyönyörködtető táj az esztétikai élvezeteken túl stratégiailag is fontos volt, hiszen innen belátható a Duna kanyarulatának majd’ minden része; ami belátható, az egyben ellenőrizhető is.
A Duna mindig a népek országútja volt, így, aki az ujjait ezen a lüktető éren tartja, az a hatalmából is birtokol valamit.
A Várhegy megmászása ugyan izzasztó, de azért könnyen teljesíthető feladat. A magyar királyok privát várának meglátogatása után is millió egy lehetőséged van az elkövetkezőkre.
Kirándulni a Pilisben a híres Spartacus-ösvényen? Esetleg csak tét nélkül barangolni a Pilisben? Vagy követni hétvégi kirándulás sorvezetőnket? A magaslati kilátás talán segít dönteni!
Partváltás Nagymarosra

Mi Visegrád után azt javasoljuk számodra, hogy a komp segítségével kelj át a Dunán Nagymarosra. Itt találod a Hegyes-tető nevű csúcsot (tetején a Julianus-kilátóval), ami a szolid 482 méteres magasságával áll Visegráddal szemközt.
A csúcsra vezető hetven perces kirándulás jutalma a kilátás és a hegybe vájt kora-középkori remetelakások vizitje. Ezekben a minibarlangokban a legvállalkozóbb szelleműek olykor még bivakolni is szoktak.
Nagymaroson lehetőséged van betérni hozzánk is, a Danu Bár kiváló borokkal, frissítőkkel vár, de garantált, hogy éhesen sem fogsz távozni tőlünk. Magunkra kissé úgy tekintünk, mint egy igényes kiinduló pontra: akár a Dunán, akár a Börzsöny rengetegében szeretnél kirándulni, mi hálás kikötőd leszünk.
Nagymarosról csak egy ugrás Zebegény, ahol szintén dúskálhatsz jó spotokban, érdekes helyekben. Itt találod a Kós Károly-kilátót, amely ugyancsak lebilincselő kilátással ajándékoz meg, de egy órácskát a Napraforgó utca is megér, amely egy magyar arisztokrata hölgy színes látomása a múlt századból – a kis utca egyes házaiban még akár meg is szállhatsz éjszakára!
Zebegény kapcsán Fröccsteraszunkat is meg kell említenünk tisztán közszolgálati okokból, hiszen a nyári kánikula kiszárítja a legedzettebb torkot is…
Vasárnap
Akár visszatérsz Visegrádra, akár bookoltál valamit Nagymaroson vagy közelében (esetleg visszarántott magába a dömösi kemping vonzása), van még egy egész napod hétfőig, hogy jól töltsd el.
Sportos levezetés

Egyre népszerűbb aktivitás a SUP, amely gyakorlatilag egy masszív, felfújható deszka, amit evezővel irányítasz. Természetesen nem kell felkötöznöd a sajátodat a bicikli hátuljára vagy belepasszítani a többi cucc mellé a kocsiba, Zebegényben vagy Visegrádon is bérelhetsz Stand Up Paddle-t. A SUP egy gyors, mentőmellényben biztonságos, könnyen tanulható evezős- és vízisport-forma, amelyen órákat is eltölthetsz. A Duna itteni szakaszának bármely pontja olyan (általunk is ezerszer hangsúlyozott) panorámát nyújt, amit a vízről még inkább élvezhetsz. A SUP-on kívül a hajózás több válfaját is kipróbálhatod a hétvégi kirándulás alkalmával.
Visszatérés Vácon át a városba

Hétvégi túránk végéhez közeledve a Duna jobb partját javasoljuk a Pestre való visszatéréshez. Kikerülhetetlen megálló Vác, amely a magyar történelem és vallási élet fontos városa. Itt olyan unikális programok közül szemezgethetsz, mint a váci múmiák megtekintése, de olyan, nem vallásosak számára is érdekes templomok is szóba jöhetnek, mint a Szent Antal templom, ami Árpád-kori alapokon nyugszik. Szintén egyedülálló látványosság hazánk egyetlen diadalíve, amit Mária Terézia királynő tiszteletére emeltek 1764-ben.
A váci Duna-part korzója pedig legalább annyira híres, mint a túlparton a szentendrei: egy keret a tökéletes hétvégi kirándulás számára, amely átöleli a Dunakanyart, hazánk és Európa egyik legszebb táját.
Biztosak vagyunk benne, hogy hétvégi kirándulások programajánlónk ezernyi leágazást, nem várt kalandot tartogat számodra. Ezeket mind felmérni nem is lehetséges, elég csak sodródnod a megkapó hangulattal és azt választanod, amihez éppen kedved van… Hát kalandra fel!
Borítókép forrása: femina.hu